Két éve 121 meccset veszítettek, most egy győzelemre vannak az ALCS-től
A White Sox 4–0-val kezdte a playoffot, és az utolsó wild card helyről indulva hirtelen az American League egyik legveszélyesebb csapata lett.

A White Sox két évvel a 121 vereséges mélypont után már egyetlen győzelemre van az ALCS-től.
OpenAI / mesterséges intelligenciával generált illusztráció
Két évvel ezelőtt a Chicago White Sox neve mellett 121 vereség állt – egy olyan történelmi mélypont, amire a modern baseballban alig van példa. Most ugyanez a franchise egyetlen győzelemre van attól, hogy bejusson az American League Championship Seriesbe (ALCS). Ha valaki csak ezt a két mondatot olvasná, könnyen azt hihetné, hogy közben eltelt egy öt-hat éves, fájdalmas rebuild időszak, ahogy azt az MLB-ben vagy akár az NBA-ben megszoktuk. De nem telt. A White Sox 2026-ban az American League utolsó wild card helyén csúszott be a rájátszásba, aztán hirtelen elkezdett mindenkit ledominálni. Chicago az első négy postseason-meccsét behúzta, Clevelandben pedig rögtön kétszer is lopni tudott egy győzelmet, így 2–0-s előnnyel térhet haza a Guaranteed Rate Fieldre az ALDS folytatására. És itt kezd igazán érdekessé válni a sztori analitikai szempontból is.
Nem szép baseballt játszanak. Októberi baseballt.
A második clevelandi mérkőzés sokáig egyáltalán nem úgy nézett ki, mintha Chicagónak lenne keresnivalója a pályán. A Guardians 2–0-ra vezetett, a kezdő Gavin Williams pedig öt inning után totálisan uralta a meccset. Tizenegy strikeoutot osztott ki, a White Sox offense-e pedig egyszerűen nem találta a fogást a dobásain. Aztán jött a hatodik inning. Miguel Vargas egy singlével megindított valamit, a top prospectből előlépett Braden Montgomery pedig egy kétpontos duplával (double) egyetlen suhintással eltüntette a hátrányt és átbillentette a momentumot. Chase Meidroth még egy RBI-t rátett a táblára, és a Chicago néhány perc leforgása alatt 4–2-re fordított. Nem volt hosszan felépített támadóparádé. Nem vertek öt home runt, mint egy elszabadult Yankees-lineup. Nem volt olyan inning, amiből a jövő héten oktatóvideót vágnának. Csak néhány minőségi at-bat a legkritikusabb pillanatban. Pontosan ez a „clutch” faktor az, amire októberben szükség van. A mound másik oldalán Sean Burke reliefből beszállva 5⅓ inninget dolgozott le, mindössze egyetlen hitet engedett, és egymás után 13 Cleveland-ütőt küldött vissza a dugoutba eredmény nélkül. A végén Grant Taylor ismét behúzta a save-et, lezárva a meccset. 4–3. A White Sox már 2–0-ra vezet a Division Seriesben.
A 121 vereség még mindig ott van a háttérben Ez a menetelés analitikailag és történetileg is sokkal izgalmasabb egy átlagos underdog-sztorinál, mert a White Sox mélypontja még szinte tegnap volt. A 2024-es csapat 121 vereséggel olyan történelmi mélységbe zuhant, ami egy NFL-es 0-16-os szezonnal vagy a 2012-es Charlotte Bobcats borzalmával ér fel. Az ilyen tankolós szezonok után egy franchise általában évekre eltűnik a térképről. Elcserélik a piacképes veteránokat draftjogokra és prospectekre, a közönségtől türelmet kérnek a „folyamat” (Trust the Process) nevében, a front office pedig elkezd egy három-négy évvel későbbi ablakra tervezni. Ehhez képest Chicago két évvel a totális összeomlás után már elit playoffmeccseket nyer. És ami a legdurvább: nem egyetlen franchise player vagy egy 300 milliós szupersztár cipeli a hátán a csapatot. Éppen ez a roster construction benne a zseniális. Az ALDS első találkozóján Munetaka Murakami kétpontos home runja jelentette a különbséget, miközben a chicagói bullpen és öt White Sox-dobó együttesen egy domináns, háromhites shutoutot rakott össze. A következő este Burke hosszú relief-munkája és Montgomery clutch ütése döntött. Más ember lép fel. Más a taktikai recept. De az eredmény ugyanaz.
Ez nem klasszikus bajnokesélyes roster
Ha október előtt valaki felrajzolta volna az American League legfélelmetesebb csapatainak erősorrendjét, kevés lista kezdődött volna a South Sidersekkel. Chicago papíron egyáltalán nem úgy néz ki, mint egy tradicionális, World Series-re kalibrált gépezet. Nincs egyetlen elit ace starterük, akiről a rotációban mindenki tudja, hogy gond nélkül lehoz hét inninget. Az offense sem egy olyan úthenger, ami sorozatban agyonveri az ellenfél dobóit. A menedzsment a bullpent is sokkal inkább az advanced metricsek, az aktuális matchupok és a pillanatnyi forma alapján rotálja. De egy rövid playoff-sorozatban ezek a strukturális hiányosságok sokkal kevésbé számítanak. Ott nem kell hat hónapon keresztül a legjobbnak lenned. Elég három órára felülmúlni a másikat. A White Sox pedig jelenleg minden este talál egy olyan match winner játékost, aki elhozza nekik azt a három órát. Egyszer Murakami a hős. Máskor Montgomery. Megint máskor Burke száll be a semmiből. A csapatsportokban – legyen szó baseballról vagy egy mély kerettel rendelkező NBA-gárdáról – ez az egyik legveszélyesebb jelenség: amikor egy csapatnak nincs egyetlen, könnyen semlegesíthető sztárja, viszont a depth chartról mindig akad valaki, aki felnő a feladathoz.
Clevelandnek most már nincs hibakerete
A 2–0-s előny matematikailag és pszichológiailag is teljesen más helyzetet teremtett. A jelenlegi, 2–2–1-es formátumban azok a csapatok, amelyek idegenben tudták ellopni az első két Division Series-meccset, szinte kivétel nélkül továbbjutottak (elég csak a statisztikákra nézni). Chicago számára innentől kinyílt a matek: három meccsből egyetlen győzelem kell a továbbjutáshoz. Clevelandnek viszont egy brutális söprésre, három meccsből három győzelemre van szüksége a túléléshez. Ez már nyomás szempontjából is teljesen más baseball. A White Sox hazai közönség előtt úgy léphet pályára, hogy tudja: nem kell tökéletes meccset hozniuk. Egyetlen domináns pitching performance, egyetlen felrobbanó inning a táblán, vagy az ellenfél egyetlen ki nem kényszerített hibája is elég lehet az ALCS-hez. A Guardians viszont innentől kezdve do-or-die üzemmódban van, és egyszerűen nem engedhet meg magának egyetlen rossz inninget sem.
Két év alatt a baseball legaljáról a döntő előszobájáig
A White Sox 2005 óta nem járt az ALCS-ben. Abban az évben a menetelés nem állt meg a főcsoportdöntőnél, és végül behúzták a World Seriest. A mostani rostert persze analitikai szempontból még nagyon korai lenne egy lapon említeni azzal a legendás gárdával. Négy októberi győzelem még nem épít dinasztiát, és tudjuk jól, hogy a sportban egy 2–0-s előny is elolvadhat. De az már most vitathatatlan, hogy Chicagóban valami egészen szürreális sporttörténeti anomália zajlik. A baseball abszolút legaljáról, a liga pofozógépéből két év alatt egy olyan elit contender lett, amely négy rájátszás-meccsből négyet húzott be. Most pedig mindössze huszonhét out, egyetlen győzelem választja el őket attól, hogy az American League legjobb négy csapata között találják magukat. 121 vereség után. Két évvel később. Ez már önmagában olyan forgatókönyv, amit a legmerészebb elemzők sem mertek volna leírni.
PLAYBOOK
Kapcsolódó cikkek
További történetek és elemzések a témához kapcsolódóan.

MLB
Üres székek és füttykoncert – szürreális módon kezdődött az Astros playoffja
Üres székek, hazai füttykoncert és 6–3-as vereség fogadta a történelmi 81–81-es mérleggel playoffba jutó Astrost. Houstonban egyetlen este megmutatta, milyen nehéz lehet egy sikerkorszak után visszaszokni a hétköznapi valósághoz.

MLB
Levelet kaptak a pápától – aztán megnyerték a playoff nyitót a White Sox játékosai
XIV. Leó pápa levele éppen a White Sox playoffnyitójának napján érkezett meg Chicagóba. A három 100 vereség feletti szezonból visszatérő csapat ezután 6–3-ra legyőzte a Houstont.

MLB
Nyolc inning, egyetlen hit: Drew Rasmussen megfojtotta a Yankees támadósorát
Drew Rasmussen nyolc inning alatt egyetlen hitet engedett a Yankeesnek az ALDS nyitányán. Tizenkét napon belül másodszor szedte szét New Yorkot, és ez már jóval több egyszerű jó formánál.
